Egy ismerős arc – beszélgetés ifjabb Kovacsik Tamással (1. rész)
A rádióban egyszer csak felcsendült egy dal, ami a nemzeti összetartozásról szólt, a fiam pedig énekelni kezdett. Figyeltem a szöveget, a fiam csak mellékesen dudolászott, miközben nyomkodta a telefonját. Mikor vége lett a dalnak megkérdeztem, hogy: Te ezt honnan ismered? Énekórán tanultuk – érkezett a válasz. Ez volt az én első találkozásom az Ismerős Arcokkal, és a Nélküled című dallal. Aztán jó pár hónappal később Simon Tamással beszélgettünk itt Gödön, szó szót követett és mondja nekem Tamás, hogy az Ismerős Arcok dobosa gödi. Ezek után nem volt kérdés, hogy felkeressem ifjabb Kovacsik Tamást, és kicsit faggatózzak arról, hogy gödiként hogyan jutott el az Ismerős Arcok zenekarba, és beszélgessünk azokról a témákról, amik a gödieket foglalkoztatják.
Zenészként biztosan sokat utazol, de ugye jól tudom, hogy Göd a te bázisod a sok utazás és turnék ellenére?
– Igen. Szoktam is mondani a barátaimnak, akik csak kívülről szemlélik a zenész szakmát, hogy ez nem csak a csillogásról és a színpadról szól, hanem ez kőkemény munka. Évi 100-120 koncertet adunk, úgyhogy rengeteget vagyunk úton, de amikor lehet, akkor hazajövünk. És ahogy mondod, Göd a bázis, Göd az alap, innen indul minden, és ide térek vissza.
Kövess minket a Facebookon! Gödi Lokálpatrióták
Úgy tudom, hogy te született gödi vagy. Mesélnél arról, hogy milyen volt Gödön gyereknek, fiatalnak lenni, merre lógtatok, hogyan szórakoztatok, miket csináltatok?
– Csodálatos gyerekkorom volt. Ide jártam az alsógödi iskolába. Itt lógtunk, voltak suli-bulik, klubdélutánok, az utcán nőttem fel, bicajoztunk, sokat fürödtünk a Dunában, moziba jártunk. Akkoriban még a Belga Sörház helyén volt a gödi mozi. Itt láttam először a 80-as évek végén a Csillagok Háborúját. Kajakoztam is 2 évet itt Gödön. Aztán bejött a zene az életembe. A szüleim nem úgy gondolkodtak, mint a mai szülők, hogy halmozzuk a gyereket mindennel, járjon angolra, jazz balettre, tanuljon hegedülni, hanem azt mondták, hogy fiam eddig kajakoztál, most beleszerettél a dobolásba és a zenélésbe, döntsél: Sportolsz vagy zenélsz? És akkor én a zenét választottam.
Miért pont a dobolás?
– Engem folyamatosan zene vett körül, apám hobbi szinten dobolt fiatalabb korában. Aztán találtam a padláson egy cintányért, amit fellógattam a szobámban, és elkezdem rajta zörögni. Találtam otthon fényképeket azokból az időkből amikor apám dobolt, és kezdtem beleszeretni az egészbe.
Ismertük a Scarabeus zenekar dobosát a Szúnyogot, és a Szúnyog pont azokban az időkben adta el a dobfelszerelését. Emlékszem, apám belengette, hogy eladó a Szúnyog dobfelszerelése, teljesen belelkesületem. A nagymamámtól kaptam valamennyi pénzt, és a BMX biciklimet is eladtam, ebből vettem meg az első dobfelszerelésemet, Szalai Pétertől, a Scarabeusból. Így indult a dobolás.
Hány éves voltál ekkor?
– 11 körül.
Milyen zenéket szerettél abban az időben?
– Amit apám hallgatott. Blues zenéket, rockot, Eric Claptont, B.B. Kinget.
Te nem olyan kamasz voltál, aki azt gondolta, hogy amit a szülei csinálnak vagy mutatnak az unalmas, régi és rossz?
– Nálam ez pont másképp volt. Hallgattam, amit a szüleim. Mikor zenét hallgattunk, apám mindig mondta, hogy figyeld azt a dobost, figyeld azt a zenészt, és később ezek az emberek lettek a példaképeim. Ezeket a zenészeket követtem, úgy öltözködtem ahogy ők, úgy viselkedtem ahogy ők, olyan hangszeren akartam játszani amin ők, abszolút a példaképeimmé váltak.
Ezek a zenészek a mai napig a kedvenceid?
– Igen. Eric Claptont kiemelném, nagy rajongója vagyok gyerekkorom óta. Ő végigkísérte az egész életemet annak ellenére, hogy én dobos vagyok, ő meg gitáros. Voltam 8-10 koncertjén a világon mindenhol. A feleségem kezét is egy Eric Clapton koncerten kértem meg Londonban. Ilyen szinten vagyok Eric Clapton fanatikus. Úgyhogy ezek az emberek hatottak rám, így indult a zene.
– Még megemlíteném, a Tó-büfét is, itt a Feneketlen-tó mellett. Az ottani közeg is nagy hattásal volt rám, központi helye volt a fiatalságomnak. Amikor a Homokszigeten strandoltunk és kifáradtunk, a Tó-büfébe mentünk mindig melegszendvicset enni. Azért is volt így, mert a Kök család, akiké a Tó-büfé ma is, Árpi bácsi már nincs velünk Isten nyugosztalja, a szüleim legjobb baráti köréhez tartoztak. Rengeteg szilvesztert, zártkörű partit töltöttem a Tó-büfében, de a haverjaimmal fiatalként is oda jártunk csocsózni, flipperezni.
Annak idején a gödiek “uralták” a gödi területeket vagy már akkor is nagyon népszerű volt és jártak be más városokból is ide?
– Nem, abszolút egy kis közösség volt itt, a gödiek “uraltak” mindent. Mindenki ismert mindenkit, ez volt egész Gödnek a lényege. Egy olyan kis község volt, ahol ismerte a tanár a nagyszüleimet, én ismertem a péket, a zöldségest, vagy a kocsmárost. Mindenki köszönt a másiknak, gyönyörű idők voltak. Sajnos most nem afelé megy a dolog, de remélem, hogy valamit sikerül megőrizni azért ebből a Gödből is.
Te látod a változást az elmúlt évtizedek alatt gyerekkorodtól egészen mostanáig. Miben változott meg a község, most már város, ahhoz képest mint amikor gyerek voltál?
– Pontosan ebben, hogy sokkal nagyobb lett. Szoktuk mondani a barátainkkal, hogy kicsit “too much” ez most már nekünk. Majdnem egy ipari város kezd itt kialakulni. Mindig azt szoktam mondani azoknak, akik ezen búslakodnak – én magam is-, hogy ez valahol természetes. Összenő Göd Dunakeszivel. Valahol el kell tudni fogadni, hogy ez már nem az, ami a 60-as, 70-es években volt, amikor mezítláb lehetett leszaladni és fürdeni a Dunában, és huszan voltunk az iskolában. Most már 600-an vannak az iskolában. Ez egy természetes dolog, csak azért fáj. Fáj ez a “fejlődés” nekünk régi gödieknek.
Mik azok az értékek itt Gödön, amiket szeretnél, hogy a te gyerekeid is megtapasztaljanak majd gödi fiatalként?
– A kis közösségi jelleg. Ezt látnám szívesen. Nem tudom, hogy ez lehetséges-e annak ellenére, hogy merre tart most a fejlődés. Azt hiszem Lénárd Sándor írta egyszer, (nem szó szerint idézve) “hogy az ember ott van otthon, ahol az ősei csontjai vannak a temetőben, tegezik az utcán, és a nagyapja által ültetett diófának a gyümölcsét töri”. Én azt szeretném, ha a gyerekemet tegeznék az utcán, mert akkor ebben minden benne van. Ezt szeretném megőrizni, és ezeket az értékeket átmenteni, ami az én gyerekkoromban megvolt, a néptánc kört, a kajak-kenut, amiből kinőtt egy Kammerer Zoltán. Ezeket lenne jó megőrizni.
Az egyik barátom a Göd régen Facebook oldal kezelője. Most egy olyan ötletünk támadt, hogy szeretnénk létrehozni egy gödi értékmentő digitális albumot, ahová a birtokunkban lévő több ezer fotót megpróbáljuk Fortepan módra feltölteni. Azt találtam ki, hogy egy Alsógöd, Felsőgöd, Bócsa szekció lenne. Van már 1500-2000 fotó, de még megpróbáljuk bővíteni a gyűjteményt. Szerencsére a Kovacsik Tamás (édesapjára utal – a szerk.) név jól cseng a gödi idősek fülében és kinyílnak a kapuk. Amikor megtudják, hogy ki az apám, akkor szívesen odaadják a fényképeiket, amiket aztán beszkennelünk, és értékmegőrzésként megpróbálunk feltenni a készülő honlapra. Jelen pillanatban támogatót keresünk, aki megfinanszírozza ezt nekünk. Nagy meló lesz, de most ebbe a projektbe teljesen bele vagyok szerelmesedve és gyűjtöm a fotókat.